Eldöntöttük. Kutyát szeretnénk, nem macskát, nem halat, nem papagájt. Kutyát. De a fajtaválasztás már rögtön nem olyan egyszerű.
A leggyakoribb hiba, az előítélet. Vagyis család-gyerekbarát kutyát szeretnénk, akkor a dobermann rögtön kizárva? Nem! Minden maximálisan a neveltetéstől függ, és a kennel kiválasztásáról. Meg kell figyelni, hogy amit kiválasztottunk szülőpáros, mennyire barátságos, szocializált, milyen vérvonallal rendelkezik. Mert ha például kiválasztunk egy teljesen antiszociális, morgó, agresszív kutyapárost, mit várunk a kölyköktől? Persze ők is lehetnek jól szocializáltak, de sokkal nagyobb munka, mintha már alapból agressziómentes szülőktől születne.
Ha már a dobermannál vagyunk, hozzájuk például nagyon erős kéz kell, nem úgy mint például egy golden retrievert.
A kutya olyan, mint a gazdája
Most jönnek a tipikus dolgok.
Egy lakótelepi lakásba nem való német juhász.
Ha mondjuk egy lusta ember, aki imád egész nap a tévé előtt heverészni, inkább vegyen egy bullmasztiffot vagy éppen egy bernáthegyit.
Ha pedig aktív, folyton kocog, mozgásban van, sportol, sokat sétál, tökéletes lenne egy border collie, golden retriever, malinois, kelpie.
Panel lakásba tökéletes Yorkshire Terrier, Havanese, Bolognese, Kínai kopaszkutya.
Nagyon fontos, hogy például a dobermannhoz, német juhászhoz, rottweilerhez, malinoishoz és egyéb örzővédőre való kutyafajtával kemény kézzel bánjunk. Ezen nem fizikai bántalmazást, fojtónyakörvet értek, hanem tapasztalatot, falkavezéri sorrend betartását, sok foglalkozást értek.
Nem minden kutya való első kutyásnak. A fentebb említett őrzővédő kutyák főleg nem. De valamilyen vizsla, retriever fajták nyugodtan. A vadászkutyák általában a legbarátságosabbak.
Előítéletek nélkül!
Sétálunk egy bullterrierrel. Jön a tipikus le'dögözés', és a 'szájkosarat rá!' beszólások. Hogy a kutyában nem lehet megbízni...Kiszámíthatatlanok... Pedig mindenki tudja a saját kutyájáról, legyen az staffordshire terrier, vagy dalmata, hogy minden, csak nem kiszámíthatatlan.
Akik pedig így beskatulyázzák a kutyákat, azoknak is volt gyermekkorukban egy kutyájuk, s jól tudták, hogy mit jelent számukra. De ezek a szép évek egyszerűen feledésbe merültek, és csak a gyűlölet marad a kutyák iránt. Mert meghalt, egyszer mikor hazament nem volt ott, cserben hagyta. Az emlékek, amikor visszahozta a labdát, szüntelenül pacsit osztogatott, majd este leült mellé, és minden gondját baját elmondhatja neki. Ezekre már nem emlékszik senki.
Féltik a gyereküket a kutyáktól, pedig tudják, hogy nekik is volt, és milyen jó is volt együtt... a fájdalmas emlékektől, és vidám dolgoktól leszünk olyanok, amilyenek.
